Mind a tulajdonosi, mind a nyílt forráskódú szoftverek esetében gyakran előfordul, hogy a megvásárolt szoftver (a nyílt forráskód esetében ez nem a kódra, hanem a szolgáltatásokra vonatkozik) lényegesen szélesebb és gazdagabb funkcionalitást biztosít, mint amire az adott esetben használják, adódjon ez a funkcionalitás részletes ismeretének hiányából vagy nem megfelelő beállításokból. A költségcsökkentés egyik eszköze – vagy másképp kifejezve a hatékonyság növelésének egyik útja – a meglévő erőforrások, így a szoftverek illetve a szoftverekhez elérhető szolgáltatások magasabb szinten történő kihasználása.

A problémakör orvoslására dolgozták ki a gyártók – így természetesen vezető nyílt forráskódú szoftvergyártóként a Red Hat is – az úgynevezett rendszeraudit szolgáltatást.

Az ULX-szen keresztül elérhető rendszeraudit szolgáltatás alapértelmezetten két területet fed le. Az egyik esetben a szolgáltatás kiterjed az adott Red Hat és JBoss termékek (és a tágabb ekorendszerbe tartozó valamennyi, az ULX által támogatott megoldás) ügyfeleknél történt bevezetésének vizsgálatára, a ki nem használt lehetőségek összegyűjtésére és ez alapján javaslattétel kidolgozására az ügyfél informatikusai, informatikai vezetői számára. A szolgáltatás során ezen kívül megvalósul a telepített rendszer működési felülvizsgálata, az optimálistól eltérő beállítások azonosítása, az elavult, újabb komponenssel vagy technológiával már kiváltott működési esetek azonosítása, a nem illeszkedő konfigurációs beállítások felfedése. Ezt követően ugyancsak javaslattétel születik az ügyfelek irányában, amely javaslattétel alapján akár az ügyfél, akár például a technológiában képzett partner képes a rendszer optimális állapotának beállítására.

Jelen szolgáltatás kiemelt előnye, hogy a nyílt forráskód nyíltsága következményeként az eltérések, nemmegfelelőségek teljes mértékben felfedhetők, azonosíthatók, valamint a problémás helyzetek elhárítására mindig nyílik lehetőség. A rendszeraudit kiváló eszköz abban az esetben is, amikor szállító és megrendelő nem tudnak egyezségre jutni abban, hogy kinek a felelőssége, hibája, hogy a leszállított megoldás nem felel meg az elvárásoknak. A nyílt forráskódú rendszeraudit véget vet a parttalan vitáknak és egyértelműen megállapítja a tényleges eltéréseket, nemmegfelelőségeket, valamint igény esetén képes egyértelműen azonosítani az adott eltérésért felelős felet is.