A piacvezető vállalati nyílt forráskódú megoldásokat nyújtó vállalat nyerte el a szoftvergyártóknak járó legnívósabb címet megbízhatóságért és értéknyújtásért
A Red Hat, a világ vezető nyílt forráskódú megoldásokat nyújtó vállalata ma bejelentette, hogy első helyezést ért el a Ziff Davis 2009-es „CIO Insight Vendor Value” tanulmányában, amely informatikai vezetőket kérdez meg a gyártók által kínált termékekről és szolgáltatásokról. Immár ötödjére végzett a szoftvergyártók között az első helyen a cég. Ezen kívül a Red Hat a szoftvergyártók közül első helyen végzett a szofver, hardver, hálózatok és biztonságtechnika területén tevékenykedő informatikai gyártók összesített listáján is.
„A jelenlegi gazdasági helyzetben is képes a Red Hat az ügyfeleinek igényeit kielégíteni magas színvonalú megoldásokkal, amelyek egyszerre nyújtanak teljesítményt, megbízhatóságot és átméretezhetőséget – olyan áron, amely a elősegíti a nyereségképzést", mondta Jim Whitehurst, a Red Hat elnöke és vezérigazgatója. „Mint a piacvezető, nyílt forráskódú megoldásokat nyújtó vállalat, az a célunk, hogy az ügyfeleink keresletére bizonyítottan ígért értékekkel válaszoljunk.”
A most hetedik évében járó „CIO Insight Vendor Value” tanulmány több, mint 650 informatikai vezetőt kérdezett meg arról, hogy mi az általános véleményük a gyártók által kínált termékek és szolgáltatások értékéről, valamint hogy általában mennyire elégedettek az adott gyártók által nyújtott támogatásról. A Red Hat a szoftvergyártók között az első helyen végzett a megbízhatóság és értéknyújtás terén. Továbbá a cég a gyártók közötti összesített első helyet is elnyerte a bevételek növelése terén hozzá fűzött elvárások teljesítéséért, valamint rugalmasságáért és fogékonyságáért.
Az „Érték” kategórián belül a Red Hat bekerült az első hét helyezett közé, amiért megfelelt az elvárásoknak költségcsökkentés terén, megoldotta azokat az üzleti problémákat, amelyeknek megoldására megbízták, illetve a befektetett eszközök megtérüléséért. A „Megbízhatóság” kategóriában a cég bekerült az első három helyezett közé megbízásainak idő- és pénzkereteken belül való teljesítéséért, valamint a minőségi elvárásoknak való megfelelelésért.
A teljes "CIO Insight Vendor Value" tanulmány itt található: http://www.cioinsight-digital.com/cio/200910/.