Több éves előkészítés után folytatódik hazánkban is a Red Hat Academy program, ami az ULX és a Magyar kormányzat között létrejött megállapodás alapján biztosít kifejezetten a műszaki felsőoktatási intézmények számára kialakított kurzusokat és ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat számos haza felsőoktatási központ számára. A most aláírt megállapodás lefedi a hazai IT fókuszú mérnökképzési intézmények kétharmadát, így a program is hozzájárul ahhoz, hogy az ezen intézményekből kibocsátott végzett mérnökök piacképes, napjaink csúcstechnológiáját jelentő tudással jelenhessenek meg a munkaerőpiacon.
A megállapdás értelmében a programban résztvevő 8 hazai egyetem térítésmentesen és teljeskörűen férhet hozzá a Red Hat által létrehozott, a legújabb technológiák (pl. konténerizáció, felhőtechnológiák, vállalati automatizáció, alkalmazásfejlesztés stb.) oktatását célzó tananyagokhoz, ezeket beépíthetik a mérnökképzési rendszerükbe. Ehhez a most megkötött szerződés alapján az ULX, mint a Red Hat hivatalos magyarországi parnere biztosítja az oktatók felkészítését és támogatását, a szükséges laborok beüzemelését, emellett folyamatos szakmai támogatást is nyújt az egyetemek számára a Red Hat Academy program sikeres implementációjához, annak működtetéséhez.
A megállapodás a fentieken túl ingyenes vizsgalehetőséget is kínál azon hallgatók (és oktatóik) számára, akik a program keretében megszerzik az ehhez szükséges szakmai kompetenciát és így nemzetközi szinten is magasan jegyzett és széles körben elfogadott minősítést szerezhetnek meg már az egyetemi tanulmányaik során.