Pilot megvalósítási szolgáltatásunkkal segítjük Önöket abban, hogy egy szakmai vagy stratégiai döntés meghozatala előtt megismerhessék és saját környezetükben kipróbálhassák azokat a szoftvermegoldásokat, amelyekre a jövő szolgáltatásait alapozzák.
A pilot projekt számos kétségesnek vagy kockázatosnak vélt elemet implementál, szinte minimális kockázattal és anyagi befektetéssel. Tapasztalatunk is egyöntetűen azt mutatja, hogy a pilot projekt az egyik leghatásosabb eszköz a kétségek eloszlatására, valamint a konkrét eredmények mintaszerű bemutatására. Természetesen egy pilot projekt nem vállalakozhat a teljes projekt eredményeinek leszállítására, mivel az akkor már jelentős további költség- és egyéb erőforrásráfordítási szinten járna, de egy jól megválasztott pilot projekt a ráfordításhoz képest kiemelkedő eredményeket képes szolgáltatni az adott kérdés, probléma, megvalósíthatósági kétely megválaszolására, és mindezt viszonylag rövid idő leforgása alatt. Az ULX pilot projekt megvalósítási szolgáltatása az ügyfél környezetében rizikómentesen mutatja meg az adott technológia, megoldás életképességét, megvalósíthatóságát, illetve az ügyfél által támasztott igényeknek való megfeleltetést.